szeibert imre blogja

(a törzs)

apa arcán zöld a szőr, ritkán borotválja.
penészvirág, becézgeti néha anya, penész-
virág. apa minden szombaton mohikánnak
látja magát, szerdánként irokéznek. ritkuló
üstökén viszont minden nap idegen tollak.

a vasárnap mindig a pihenésé. apa szabad-
időruhában toporog a csukott hűtő előtt,
óvatosan nyúl bele, mintha begyógyult műtéti
heget nyitna meg újratárgyalás után. bírja anya
támogatását, nővérem hallgatólagosan egyetért.

csak én tudom, hogy apa ilyenkor túlhalad
a házunktól nem messze eső néma tározókon,
s egészen az építési területig megy, ami az ő
idejében parkként szolgált. meszeszsákon trónol,
arcára hintőport szór, maga köré ülteti a romlott

ételeket, és pöffeszkedve hallgatja, ahogyan
kvalitásait dicsérik ez alkalomra gründolt szövet-
ségesei. egyszer szögbe lépett, alig bírt haza-
vánszorogni. otthon aztán azzal viccelt, csapdába
ejtették, de valami ügyes hazugsággal kivágta

magát. apa bőre kék, mint az ég. múltkor
kiolvasztotta az üres hűtőt, hogy megsétáltassa,
de amikor megemelte, beleroppant a törzse.
nővérem kuncogott, anya úgy tett, mint aki
semmit se vesz észre. néma volt, mint egy tározó.

ketchupot locsolt az utolsó szelet kenyérre.

(a szerdai kesztyű)

a nővérem keze nem működik jól.
a jobb keze. mindig kesztyűt visel,
amikor vacsorázunk, és ha napközben
véletlenül összefutunk, azonnal zacskót
húz rá vagy egyszerűen beledugja egy
virágcserépbe. akkor már érdekesebb
a kesztyű, minden nap más színű, kedden
például lila, de szerdán barna, az a legszebb.
egyik hétvégén, amikor már hetek óta fájt
a torkom,  a fürdőben megtaláltam a szerdai
kesztyűt, tele volt apró bőrdarabokkal.
a csempére borítottam őket, fölhúztam
a kesztyűt és kirakózni kezdtem,
akkor szerda lett. a csempén nővérem
testét láttam, kesztyű nélkül, és tisztán láttam,
hogy a jobb keze sokkal öregebb,
és mintha be volna kenve mustárral.

(ahogy a reklámok)

a nővérem csak akkor beszél,
ha apa és anya hallgatnak.
mégis őt lehet a legjobban érteni,
ahogy a reklámok is mindig
hangosabbak a tévében.

(a társaság)

apának vannak barátai, csak nem vallja be
őket. én bevallanám, de semmi. elnevezem
titkon a kenyérkatonákat, Jocó, Jani, de
hamar kiszárad, megkeményedik a nevük,
és akkor onnan nem érdekes. apa, amikor
bezárkózik, folyékony neveket sorol, elő-
jönnek, a kezére ülnek, az új kezére, a régit
nem szerették. tagadja, de tudom, ők javasolták
neki azt is, hogy nővérem legyen. mikor apa
kijön a szobából, néha nem figyel és akkor vele
vannak, kicsit látni lehet őket a kezén, mint a tévé,
amikor szellemképes.

(akinek kalapács van a kezében, mindent szögnek néz)

nálunk mindenki orvos, bár apa
csak műkedvelő. de ha kedve tartja,
meggyógyítja a napkeltét vagy egyenesre
kalapálja a piros fazék megtörött szívritmusát,
bár anya nem mindig nézi jó szemmel
a praktikáit, de aztán ráhagyja úgyis.
tegnap fájt a torkom, mintha egy elöregedett
kéz szorongatta volna folyton, akkor
konzíliumot tartottak fölöttem. anya azt mondta,
várjuk meg, amíg a nővérem megérkezik,
apa azonban gyors beavatkozást javasolt,
és megint neki lett igaza persze. asztalnál
ültünk, ő fölpattant, lefektetett, és mustárt
kent a torkomra, mert hogy nincsen méz.
az a kéz, magyarázta, ebbe is beleragad majd,
ha ügyesek vagyunk. a kanalat, amivel
rákente, a kukába dobta, jobb az óvatosság.
legóztam aztán aludni kellett, amikor fölébredtem,
mustáros volt a kezem, de nem tűnt öregnek.

(ágyban)

apa ma ágyban marad, reggel
megüzente anyával. míg anya
távol van, nekem kell figyelnem
rá. csak egyetlen kívánsága lesz,
de ha azt nem teljesítem. álló nap
őrködöm az ajtaja előtt, melegen
kell tartanom a lavórban a vizet,
mert a kezét bármikor kidughatja,
hogy tisztára dörzsöljem, mint
kopott kisasztalt vagy régi hamutartót.
ökölbe szorítja, amíg súrolom,
pedig a tenyerét is kell, tudom,
hogy tiszta kosz. becézgetem hát,
nyílj ki, geciputtony, lazíts, engedd el
magad. ha ügyes vagyok, fölpattan,
mint amikor a fazékről leröpül a fedő,
és alóla alattomosan kifut a víz. mit
tartasz a markodban, apa, mit veszítesz
és mit nyersz azzal, ha engedsz, milyen
a tenyered, az akkor most vajon
mustár vagy zsír vagy odaszáradt geci.

(biztos ilyen)

a szemétben, egy halom papírzsebkendő
és egy kidobott mustárosflakon alatt
megtaláltam apa régi kezét. fehér zsír
borította, megnyaltam, hogy akkor
biztos ilyen a geci. azt hittem, büszke
lesz rám, ha visszaviszem neki. bent
lapult a szobájában, de már az új kezével
játszott. csak akkor hagyta abba, mikor
észrevett. kiabált, hogy minek guberálsz
a szemétben, te taknyos, vidd a picsába
innen ezt a szart. az új keze közben
remegett, mint a leves felszíne, amikor
forraljuk. takarodj, mondta, aztán
visszadugta a kezét a paplan alá.
kidobtam megint a régit, fölé flakon
és zsebkendő. pedig szerintem
még lehetett volna használni.

(zsenge)

nézd apa, éles a kés, fényesre törölve a villa,
nem tudok enni velük, aki tudja, ma az se tanítja.

tányér mellé pottyan a túlfőtt virslifalatka,
mondj, apa, bármit, üss, kiabálj, nem lesz foganatja.

szám kinyitom, tejfog koppan mustáros edényen,
látod, az isten is mennyire szófogadatlan az égben.

(késsel ki lehet)

apa morog, a mustárt méregeti.
én dobtam ki a flakont, néhány
zsebkendőt is szórtam fölé, apának
fel ne tűnjön. így is kiszúrta, kiemelte
a flakont, mutatja nekem és kérdőre von.
abban még volt, azt még ki lehetett volna
szedni belőle, nem kellett volna újat bontani.
leszeded a fedelét és késsel ki lehet. így.
apa dühöng, azt mondja, nem szabad így
pazarolni. legközelebb ügyesebbek leszek.

(még ne)

apáék rendeltek nekem egy nővért.
azt mondták, jobb lesz így nekem,
nekik meg könnyebb. csomag-
küldő szolgálat prospektusában
mutatták. így fog kinézni, ilyenek
lesznek a szemei, ezeket tudja majd.
ha például széthagyom a legókat,
ő fogja velem összeszedetni ezentúl.
figyelmeztet, hogy rendesen egyek,
a kenyérnek a héja is fogyjon el.
amikor ki akarom dobni a majdnem
kiürült mustárosflakont, el fogja
kapni a kezemet, még ne.

(nem az én)

szemezek a nővéremmel, a tekintete
éles, akár a késpengék abban a másik
katalógusban, amit csak titokban
nézegethetek a végén látható meztelen
nők miatt. nővérem mintha incselkedne
velem, takarodj, taknyos, nézd meg,
mit hagytál a vécén, rakjál rendet
magad után, szaros, edd meg a kenyér
belsejét is. nővérem tekintetétől
elszégyellem magam, mint aki befosott,
vagy az autóbuszon hirtelen fölállt
a farka. lazíts, szaros, engedelmeskedj,
taknyos, ezeket hajtogatom felváltva
magamban és nem csinálok semmit,
nem mozdulok, az nem az én kezem,
ami mozdul, nem az én tenyerem, ami
izzad, ami végigsimít nővérem arcbőrén,
hogy lucskos lesz tőle a katalógus papírja.